Hírek, érdekességek

Isterra kalászosok - Rendszerben gondolkodunk

Isterra őszi kalászosok – Rendszerben gondolkodunk

2021.06.21.

A hosszú bezártság után június elejétől újra személyesen találkozhattunk partnereinkkel, termelő kollégáinkkal. Már tavaly ősszel bíztunk ebben, ezért 4 helyszínen vetettünk teljes Isterra kalászos fajtasort, melyek bemutatóira meghívtuk a gazdálkodókat. Ezeket a kísérleteket nem a hagyományos fajtasorok mintájára terveztük, annál többet szerettünk volna nyújtani. Természetesen, a kiemelt cél, hogy bemutassuk a fajtáink legfontosabb tulajdonságait, előnyeit, de azzal is tisztában vagyunk, hogy sikeresebb lehet a termelés, ha mindezt egy komplex rendszerbe helyezzük. Ezért minden helyszínen nagy hangsúlyt fektettünk a termesztés technológia legfontosabb elemeire, a vetésidőre, tőszámra, a tápanyag utánpótlásra és természetesen a növényvédelemre is.

bekescsaba-1.jpg

Az Isterra 4 helyen tartott kalászos fajtabemutatót az országban

A termelés eredményességének növelésére az egyik fontos lépés a termesztéstechnológia fejlesztése precíziós irányba. Ezt követve hoztunk létre két partnerünkkel Murony és Békéscsaba között egy komplex bemutató teret, ahol az Isterra kalászosait mutattuk be Yara lombtrágyázási technológia és BASF növényvédelmi ajánlások mentén. A területen a tápanyag-gazdálkodás már precíziós módszerekkel történt. Sok más, az eredményességet meghatározó elem, mint például a korai/időben történő vetés, vírus vektorok őszi kiiktatása, őszi gyomirtás, többmenetes osztott tápanyag-utánpótlás, gomba- és rovarölő szeres kezelések pontos elvégzésére hívtuk fel partnereink figyelmét. Emellett elengedhetetlen a megfelelően bokrosodófajta kiválasztása és a fémzárolt vetőmag felhasználása.

lajoskomarom-1.jpg

A fajták bemutatása során a termesztés technológia legfontosabb elemei, a vetésidő, a tőszám, a tápanyag utánpótlás és a növényvédelem is szóba került

A másik ilyen rendezvényünkön Örménykút mellett a Timac-Agro biztosította a tápanyag hátteret, míg a növényvédelmet a Bayer technológiával végeztük.

fajtasor-timar.jpg

A sikerhez elengedhetetlen a megfelelően bokrosodófajta kiválasztása és a fémzárolt vetőmag használata

A Dunántúlra is jutott a technológiai kísérletekből. A UPL-lel közösen Felsőnyéken teszteltük búzáinkat, majd néhány km-re Lajoskomáromban tekinthették meg az érdeklődők a komplex fajtasorunkat. Mindenhol kiemelt szerepet kapott a fajtaspecifikus technológia, a házigazdák területre adaptált termesztési ajánlása. Ezeket a kísérleteket néhány hét alatt több mint 400 partnerünk tekintette meg.

lajoskomarom-2.jpg

A termelés eredményességének növelésére az egyik fontos lépés a termesztéstechnológia fejlesztése precíziós irányba

Az Isterra kínálata különféle hasznosítási célokra és különböző termőterületekre is biztosít eredményesen termeszthető kalászosokat Kiemelkedő terméspotenciálban, betegség-ellenállóságban, tápanyag- és vízhasznosító képességben a legjobbak között versenyeznek fajtáink. A teljesség igénye nélkül a bemutatókban szereplő legfontosabb fajták az alábbiak:

  • Basilio: alacsony, erős szárú korai fajta, mely a GOSZ-VSZT kísérleteiben évek óta a korai csoport kiemelkedő, egyik legnagyobb termést adó fajtája. Termésmennyisége mellett minőségével is felhívja magára a figyelmet: fehérje- és sikértartalma alapján kiváló malmi minőséget terem (kizárólagosan a KITE Zrt. forgalmazásában)
  • Cellule: a kipróbált, legnagyobb területen termelt középérésű Isterra fajta. Aszályos években is kiválóan teljesít. Az idén hetedik évét kezdi a GOSZ-VSZT kísérleteiben, melynek egyik oka, hogy a saját csoportjában szinte mindig dobogós (többször első) volt termésével. Hektolitertömege 80 kg körüli, ami az egyik legnagyobb ebben a kísérletben (kizárólagosan a KITE Zrt. forgalmazásában)
  • Frenetic: a feltörekvő korai fajta, mely a kiváló minőség és termés tökéletes kombinációja. Átlag feletti bokrosodású. Hazai minősítésekor termése a standard fajták átlagát 11,3%-kal múlta felül (kizárólagosan a KITE Zrt. forgalmazásában)

frenetic-1.jpg

A Frenetic korai búzafajta, a kiváló minőség és termés kombinációja, átlag feletti bokrosodású

  • Complice: bokrosodási képessége és télállósága is átlag feletti. Aszályos időben is kiválóan teljesít. Korai fajta, mely magas hozammal és jó betegség-ellenállósággal hívja fel magára a figyelmet (kizárólagosan az IKR Agrár Kft. forgalmazásában)
  • Concret: rendkívüli állóképességű (alacsony szárú és kiváló szárszilárdságú) középérésű fajta (az egyik leghosszabb tenyészidejű Isterra búza). Erős bokrosodásának és alkalmazkodóképességének köszönheti magas termését.
  • Providence: a legújabb korai fajta a kínálatban. Intenzív búza, azaz 10 tonna feletti terméssel hálálja meg az intenzív technológiát. Magas termésszintje mellett malmi minőségben termelhető.
  • Winner: magas hektolitertömeg jellemzi, széles levelű, jó bokrosodású középérésű fajta, mely 10 tonna feletti hektáronkénti termésre képes (kizárólagosan az Axereal Hungary Kft. forgalmazásában)
  • Ortolan: az egyik legjobb alkalmazkodó képességű korai fajta, extenzív és intenzív viszonyok között is nagy termésre képes (kizárólagosan az Axereal Hungary Kft. forgalmazásában)
  • Leopard: őszi árpa, 10 t feletti termésével, alacsony szárával és állóképességével hívja fel magára a figyelmet. Kiemelkedő télállóság, hosszú kalászok és magas ezerszem tömeg jellemzi ezt a 2 soros fajtát.
  • MultieA korai árpát kedvelőknek lehet jó választás a Multie, egy hatsoros takarmányárpa. Átlagon felüli állóképesség, magas fehérjetartalom jellemzi. Korán betakarítható, termése több helyen elérte a 9-10 t/ha-t.

 multie1jpg.jpg

  • TrisemEgy kiváló betegség-ellenállósággal rendelkező tritikálé, melynek télállósága és bokrosodása is átlag feletti. Magas ezerszem tömegének is köszönhetően a termése a legjobb fajták közé emelheti.

A multinacionális cégek között továbbra is egyedülálló módon hazánkban működő őszi búza nemesítő állomásunk a hazai és a régió szomszédos országainak piacaira is nemesít fajtákat. Így a régióra jellemző időjárási és termőhelyi adottságokhoz leginkább alkalmazkodó búzák kerülhetnek minősítésre és forgalmazásra ezzel is biztosítva a termelők által jogosan támasztott legmagasabb igények kiszolgálását. A 2020-as őszi vetéssel az állami elismerés folyamatába kerültek az első, már Füzesabonyban keresztezett fajták. Reméljük hamarosan ezek a fajták is tovább erősíthetik az Isterra kínálatát. Bízunk benne, hogy az újdonságok mellett a fajtákra adaptált egyedi technológiai megoldásokkal hozzájárulhatunk az Önök sikereihez.

További információért, eredményekért keresse fel a www.isterra-seeds.com honlapunkat!

Virágné Pintér Gabriella
kereskedelmi vezető

Perczel Péter
operatív igazgató

 

Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.